A Szabadság 2012. november 20-i számában megjelent cikk

Sipos Gábor: A kolozsvári Hóstátról

A hóstátiak elnevezés eredetileg a régi kolozsvári városfalakon kívül létrejött peremnegyedek földműveléssel foglalkozó lakóit jelentette, az utóbbi két-három évszázadban a hídelvi és a Magyar utcai hóstát volt az ismertebb. Hagyományos földműves életmódjuk sajátos közösségi tudatot is kialakított, büszkén vallották és vallják magukat mind a mai napig városi polgároknak, de ugyanakkor "földészeknek" is.

Ez a magyar földész-közösség nem egyszeri telepítéssel jött létre, hanem már a Mátyás király vagy a Heltai Gáspár idejében, a 15-16. században is létezett egy olyan mezőgazdasággal foglalkozó, falusias életvitelű közösség, amely állandóan a városfalakon kívül élt, és létszámában folyamatosan gyarapodott. Adózásában és szokásrendjében a város törvényeit és polgári szokásait követte, nem csoda tehát, ha a középkori jámbor keresztyén egyesületek, a kalandos-társaságok, amelyek akkoriban a belvárosban is léteztek, a külvárosokban is létrejöttek. A későbbiekben aztán éppen a zártabb hóstáti földészközösségben maradtak fenn a kalandosok egészen a huszadik századig mint temetkezési társulatok.

A külvárosok vallási megoszlása is a városéhoz alkalmazkodott, például 1600 körül az unitáriusok voltak többségben. Aztán ahogy a falakon belül is megnövekedett a reformátusok lélekszáma, úgy gyarapodtak a Magyar utcai hóstátban is, és 1672-ben felépült számukra az első külvárosi református templom. Mára a hóstáti közösség szinte kizárólag református vallású.

A hóstáti népesség szapordása a folyamatos betelepü-...